Nagy László (1927 – 2017)

Búcsúzik a megye természetjáró közössége Nagy Lászlótól a - Gyöngyösi Mátra TTSE jeles tagjától

Nagy László (1927 – 2017) jeles természetjárója volt megyénknek. A világháborút követően az újjáalakult MÁTRA Klub egyik megalapítója, utolsó élő tagja volt. Az MTSZ-nek 1954-től volt tagja. 1981-ben ezüst jelvényes minősítést szerzett. Kezdetektől túrákat vezetett egyesületében. 1984-től lett aranyjelvényes túravezető. Szívén viselte a Mátra-kupák rendezését, melyet 41 éven keresztül társaival lelkesen szervezett. Sokat tett Gyöngyös város és körzete természetjárásáért, mint a városi Bizottság elnöke, illetve a megye természetjárásáért, mint a Heves Megyei Természetbarát Szövetség elnökségi tagja. Tevékenységéért több elismerésben részesült:

 

  • 1992 Természetjárás Fejlesztéséért Bronz fokozat
  • 2003 Heves Megyei Természetjárásáért Plakett
  • 2005 Dr. Pápa Miklós Emlékérem
  • 2005 Heves Megye Sportjáért Emlékplakett
  • 2007 Természetjárás Fejlesztéséért Arany fokozat
  • 2008 Heves Megye Természetjárásának Örökös Tagja

 

Szeretettel búcsúzik Laci bácsitól: A megye természetjáró közössége!

Laci bácsi itt hagyott bennünket…

Egyesületünk néhány hete még együtt ünnepelte vele a 90 éves születésnapját. Érdeklődve hallgattuk vidám anekdotáit, melyek egyszerre voltak érdekesek és kortörténeti jelentőségűek. Ebbe a kilenc évtizedbe sok minden belefért. Ő volt az 1953–ban megalakult Mátra Klub egyik alapító tagja, mind a 41 Mátra Kupa lelke, szervezője, utóbbi években tiszteletbeli elnöke. Egyik elindítója volt a mátrai túra mozgalmaknak: Kodály Zoltán emléktúra, Vörösmarty Mihály emléktúra, Mátrai Templomok Lovagja túra. Nevéhez is kapcsolódnak egyesülete rendezvényei: Bányász Kupák, országos találkozók, túravezetők képzése. Tagja volt a Társadalmi Erdei Szolgálatnak, és a Sástó rekonstrukciójának műszaki vezetője volt. Hosszú évekig a Városi és Megyei Természetbarát Bizottság, illetve szövetség elnökségi tagja. Aranyjelvényes túravezető.

Hogyan volt mindenre ideje és ereje? Mi volt a titka? Egyszerűen csak annyi, hogy szerette az embereket, a természetet és a munkát és mindezt önzetlenül, jó humorral megáldva és fáradhatatlanul. Az Ő szótárából hiányoztak ez ilyen mondatok, hogy majd megbeszéljük, majd megígérjük, majd megcsináljuk, ezt az egy szót ismerte, elvégeztem. Az Ő kezdeményezésére emléktáblákat helyeztünk el a Mátrában a Kis-kőnél, azoknak a túratársainknak az emlékére, akik kiemelkedő munkát végeztek a gyerekekért, a Mátráért, a mátrai turizmusért. Az idei Kegyeleti túra a szokottnál is szomorúbb lesz. A fiatalabbak Laci bácsija, az idősebbek Nagy Lacija már gondolatban sem tart velünk. Itt hagyott minket, az őszi megemlékezésnél már az Ő neve is elhangzik.

Temetésére május 26-án, pénteken 14 órakor kerül sor Gyöngyösön, az Alsóvárosi temetőben.

Nyugodj békében, a szeretett Mátrád tövében, Isten Veled.

A turista barátaid

 

Legfrissebb hírek

Megyei Szövetségek elérhetőségei

Baranya megye tth.klara@t-online.hu

Bács-Kiskun megye bkarcsi@t-online.hu

Békés megye atek53@t-online.hu

B-A-Z megye hegyitura@eszaktura.hu

Csongrád megye kovacsbalazsster@gmail.com

Fejér megye info@fejer-tura.hu

Hajdú-Bihar megye hajdutura@upcmail.hu

Jász-Nagykun-Szolnok megye vajkodon@gmail.com

Komárom-Esztergom megye ivvtata@gmail.com

Nógrád megye info@zute.hu

Pest megye tbaratpest@freemail.hu

Somogy megye smsport@enternet.hu

Szabolcs megye tirpakturista@tirpakturista.hu

Tolna megye tolnaiturista@freemail.hu

Vas megye vastermszetbarat@t-online.hu

Veszprém megye vmtsz@citromail.hu

Zala megye zmtbsz@gmail.com

Megosztás
Partnereink

Az Egererdő Zrt. közjóléti tevékenysége és erdei iskolája.

 

Eseménynaptár