Mátra – Gyöngyös

Az 1873-ban Tátrafüreden megalakult Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE), hazánk gyönyörű tájainak megismerését és a turisztika fellendítését tűzte ki célul. 1886. november 1-jén kelt a gyöngyösi Hanák Kolos felhívása, melyre 287 (ebből 190 fő gyöngyösi) érdeklődő jelentkezett a Mátra Egylet, illetőleg a Magyarországi Kárpát Egylet Mátra Osztályának (MKE MO) megalakítására . 1887. május 15-én ünnepség keretében meg is alakult a Mátra Egylet (a későbbiekben MO), ekkor lépet be a tagok sorába Jókai Mór. Az első vezetés összetétele: elnök – Kaszap Bertalan heves-vármegyei alispán, ügyvivő alelnök – Hanák Kolos ügyvéd, alelnök – Morócz János a vadásztársulat elnöke, titkárok – Dudás Adolf városi tanácsnok, Himfi József ügyvéd, pénztáros – Rezutsek János bankigazgató, múzeumőr – Wissinger Károly tanár került megválasztásra. Az ő irányításuk mellett nagy lendülettel fogott munkához az Egylet, elsősorban a gyöngyösi Mátrában. Már az alakulás évében hozzákezdtek a turistaélet tervszerű szervezéséhez öt bizottságban. Lelkesen kezdtek hozzá az első turistautak, kilátók, menedékházak építéséhez. Működésük helyszínei, mint Kékes, Mátrafüred, valamint a Mátra most ismert üdülőhelyei, kiránduló központjai, gyalogosan voltak megközelíthetők.

A Mátrába felvezető utak később lettek kiépítve, tehát a turisták által végzett munkához az utat még ebben az időben Gyöngyöstől kellett számítani. A Gyökeres forráshoz vezető turistaút már júliusra (két hónap alatt) elkészült és csakhamar tovább a Hármas-forrásig (Szent László-forrás) vezető út is. Elkészült a Gyökeres-forrásnál a hegyoldalban vágott tágas térségen („Nékám Ede városi kapitány buzgólkodása folytán”) a Nékám szállás egy fakunyhóval. Ide került később az ország első turistaszobra, amit viszont a Budapesti Turista Egyesület tagjai adományoztak. Ez jó kezdés volt, jó reklám volt, s nagyon sokan indultak neki a Mátrának, Kékesnek. Számadattal is alá lehet ezt támasztani, hiszen az induló 287-es létszám, egy év alatt 600 fölé emelkedett. Egyéves működéséről évkönyvet adott ki az Egylet, és 1888 augusztusában pedig az első vidéki turistalapot, a Mátrát. Taglétszáma rohamosan nőtt. 1888-ban 6 vármegyéből 210, addig 1892-ben 40 vármegyéből 2911 tagja volt az MO-nak. A nagy erdőbirtokosok megnyitották erdei útjaikat, vadászházaikat a tagság előtt, sőt menedékházakat építettek, melyeket a kirándulók ingyen használhatták. Hamarosan megépült a Muzsla, Közel-kút (ma Rákóczi-forrás), Nagylapát-tető és Hórakó útja. Felépül a Hanák-kilátó is. Rövidesen a Bene-vár bércen és a Csatornavölgyön át is utat építettek a Kékestetőre. Egymás után feltárultak a Jávoros-források, a Vályús-, a Pezső-, a két Tőkés-parti- és a Csima-források is. Közben jobban kiépült a Nékám szállás, a Klimó szállás, a Kozmári János-kilátó (a névadó volt Mátrafüred egyik megalapítója) és sor kerül a kiskői és gallyai jelzések felfestésére is.

Ezekhez a munkákhoz, hogy ilyen rövid időn belül, ekkora lendületet kapjon a Mátra turisztikája, idegenforgalma, kellett az Egri Érsekség hozzáállása, engedélye is, hiszen az ő mintegy 6000 holdas területéről volt szó. A Mátra múzeum gondolata is mindjárt az Osztály megalakulásakor felvetődött. Wissinger Károly, majd később Pásztor József tanárok voltak, akik igen komoly, szép gyűjteményt szedtek össze, fejlesztették, őrizték. Munkájuk az 1917-es nagy tűzvész áldozata lett.

1889-ben megépült a 21 méter magas Mátratorony, melyet Kubanek Ignác gyöngyösi ácsmester készített, amit többször át is alakítottak, de ma már csak fénykép őrzi képét.
Az 1800-as évek végén Benepusztán (Mátrafüreden) uszoda létesült, a Kallók-völgyében pedig közel 40 malom üzemelt, és gyártották a híres szűr-posztót.

Kiadták Hanák Kolos szerkesztésében a Mátra kalauzt, de jelentettek meg könyvet Bene-váráról és Aba Sámuel „palóc királyról” is. Nagyban szolgálta a jó propagandát Visontai Henrik, majd Dudás Adolf az általuk szerkesztett „A Mátra” című folyóirattal, mely 1888 augusztusától három évig került kiadásra. Nem a propaganda lehetőségéről akartak lemondani a lap megszüntetésével, csak megjelent a Turisták Lapja országos kiadvány, és ebben publikáltak tovább a gyöngyösiek . 1891. december 27-én léptek át a gyöngyösiek az átszervezett Magyar Turista Egyesületbe (MTE) megalakítva a Mátra Osztályt (MO) vagy Mátra Egyletet (ME). Megindultak a Mátrán kívüli kirándulások is, így a Bükköt, Pilist és a Magas-Tátrát is látogatni kezdte az osztály. A műszaki létesítéseket természetesen karban tartották, valamint tovább is bővítették. Az 1800-as évek végén megépült a „Kaparóház”, újból kiadásra került a Mátra kalauz.

Mátrafüreden uszoda létesült, kiépült az első turistaút Parádfürdőig. A Kaparóháznak a II. világháborút követően még lesz szerepe a mátrai természetjárásban. Az ME a századfordulón jelentős, országosan elismert turista egyesületté erősödött. Mátrafüred mellett kedvelt úticéllá alakultak: Mátraháza, Galya és Kékes is.

Ekkor létesül a galyatetői Samassa menedékház és a kékesi védkunyhó a kilátótorony mellett. Itt lett vége az 1800-as években és a Mátra Egylet kibontakozásának, a Mátra turista élete beindításának. Ez azért kiemelendő, mert a munka valóban beindult, a feltételek megteremtődtek, és aki ennek a „motorja” volt Hanák Kolos ekkor (munkája miatt a fővárosba költözik) távozik, de nem fejezi be a mátrai tevékenységét . 1901-ben az ügyvezető elnökséget Széky István tanár veszi át. Ő a diákjaival megszerettetve a Mátrát, egy új turista-generációt hozott össze, akik nagy segítséget adtak munkájához. Új utakat építettek és jeleztek. A Muzsla-tetőn is kilátó létesült. Kibővült a Kaparóház, újból kiadvány jelent meg, de már kibővítve Mátrai és Gyöngyösi kalauz címen, Hanák Kolos, Széky István és Stiller János munkája nyomán. Ez az 1909. évi kiadás turisztikai és vendéglátói tanácsadásával méltán nyerte el az érdeklődők elismerését. Valószínűen a jól végzett munka egyik elismerése volt, hogy a Magyar Turista Egyesület 1903. június 21-én, Mátrafüreden tartotta vándorgyűlését, amit emléktábla elhelyezésével örökítettek meg. Az Egylet kirándulótevékenysége még jobban kiszélesedett. Turistái magas tátrai, máramarosi, árvai, balatoni és osztrák kirándulásokon vettek részt nagy számban. A kirándulások mellett a tudományos régészeti túrák, séták is beindultak. A századelő idegenforgalma látványos sikereket hozott. Az 1904–1906 közötti években jól felismerhetően elkülönültek a turisták, illetve az ide kirándulók úti céljai. Ezeknek megfelelően voltak a Gyöngyösre látogatók és a Mátrába érkező természetrajongók. 1893 óta Mátrafüred mellett már a későbbi nevén ismert Mátraháza is helyet kapott a Gallya és Kékes mind nevesebb kiránduló- és üdülőhelyei között. 1910-ben Kemény János polgármester Gyöngyös–Mátrafüred között (elsőként az országban) villamosított vasútvonalat kért a városnak, és ezt a Hatvan, illetve Pétervására–Rozsnyó–Kassa vonallal akarta kibővíteni. Ez a vonal óriásit lendített volna Gyöngyös, illetve a Mátra idegenforgalmán. A gyöngyösi és a mátrai idegenforgalmi terveket az I. világháború hiúsította meg.

Önálló üdülőrégióvá, a megye harmadik jelentős idegenforgalmi körzetévé ezekben az évtizedekben vált Parád. Ide a gyógyulni, pihenni és szórakozni vágyók jöttek. A gr. Károlyi családnak köszönhetően a századfordulón az országos üdülőparadicsomok között emlegették. Kilencven évvel ezelőtt a megye történetírója ezt jegyezte fel: „A régi fürdő nincs többé, helyét új, a modern igényeket mindenben kielégítő gyógytelep foglalja el, méltó helyet követelve magának Magyarország elsőrendű fürdői között.” Hanák Kolos, a Mátra idegenforgalmának és turisztikai életének megalapozója pedig ekképpen dicsérte Parádot: „Parád neve ott van Pöstyén, Tátrafüred, Borszék, Herkulesfürdő és Daruvár mellett.”

1911-ben Széky István is Budapestre költözött, így az ügyvezetői tisztséget átadja Makra Gézának, aki alapító tag volt és lelkesen dolgozott tovább a Mátráért. A lelkesedést és a munkát az I. világháború kitörése állította meg. Az Egylet tagjai nagy része a harcterekre került, más helyekre, „szétszéled”-tek. Nem tett jót a turistáskodásnak a háború után kirobbanó forradalmak korszaka sem. A Mátra erdeiben ekkor nem csak turisták jártak, inkább a terror és a börtönök elől menekülők kerestek menedéket. Talán érthető az elcsüggedés, a közöny, amiből nagyon nehéz volt kimozdítani a belefeledkezetteket. Így nehéz dolga volt dr. Hugay Péternek, majd Kajaba-Demjén Jenőnek és dr. Parragh Bélának, akiknek átmeneti ügyvezető elnökségük alatt szinte hiába dolgoztak, a mozgalom „leült”. Az utánpótlás megakadt, az ifjúság alig tudott belekapcsolódni az új idők ritmusába, a régi, öreg turisták pedig nagyrészt eredménytelenül fáradoztak. Gyöngyös és a Mátra idegenforgalma újraindításáról az ME 1920. november 3-i taggyűlésén tárgyaltak először. Beszéltek a háború és a forradalmak, illetve az 1917. évi tűz pusztításairól. Stiller János ügyvezető elnök a mostoha körülmények ellenére cselekvésre hívta az egyesület tagságát. Ebből a letargikus állapotból 1923-ban sikerül kimozdulni. 1923-ban a Mátra Egylet új vezetőséget állít. Az egyesület élére dr. Puky Árpád polgármester került.

A Mátra idegenforgalmi szerepe az I. világháború után jelentősen megnövekedett. Ennek a trianoni békediktátum volt az előidézője, hiszen legjelentősebb üdülőkörzeteinket elvették, és a túrázás után érdeklődők a Mátrával pótolták a veszteségeket Hatalmas szervezőerő és akadályt nem ismerő erős akarat volt a jellemzője az új elnöknek, aki az első pillanatban felismerte, városának legnagyobb érdeke és a Mátra jövőjének záloga a turista- és idegenforgalom hathatós kifejlesztése. Róla valóban nem közhely elmondani, hogy nem a szónak, hanem a tettnek embere volt. „Legyen a Mátra a magyar Semmering” mondta Puky Árpád. A Tátra, Fátra, Erdély, a magas hegységek (Trianon miatt) elvesztése után, a Mátra előtérbe került. Ez ösztönözte, és e nehéz kötelezettséget szívesen vállalta a polgármester. Lelkes segítőtársai is akadtak, a jó szervezőképességű Szabó Jágó, a tapasztalatát hozó dr. Ehrlich Mihály személyében. Az új főtitkár ifj. Fazekas József, aki ifjú lelkesedéssel fogott neki a nehéz munkának. Feladatuk az egyesület újjászervezése, a tevékenységek megindítása, a taggyűjtés, a régi sikeres egyesület visszaállítása. Az új korszak gyorsiramú munkájának eredményei egymás után mutatkoznak. Az új tagokkal megerősödött Egylet kibővítette a Hanák Kolos menedékházat, mely teljesen új berendezést kapott.

Gyökeres és Rákóczi-források új kulturált kiképzést nyertek. Nagyszabású turistaforgalom indult meg a Mátrába, köszönhetően a Magyar Turista Egyesület központja és valamennyi vidéki osztályának, akik bekapcsolódtak a mátrai turizmus fellendítésébe. A turisták mellett az üdülők százai keresték fel a Mátrát, és vált az egyre népszerűbbé. A Somorréten 300 ágyas állami tüdőszanatórium épült és új menedékház építését is tervezték. 1926-ban népes ünnepség volt a dr. Vass József Mátra-toronynál. A Mátravasút Gyöngyös–Mátrafüred vonalán 1926. június 18-án megindult utasszállítás hamarosan a mátrai idegenforgalom egyik nevezetessége lett
1927-ben Mátraházai menedékház alapkőletétele volt a nagy esemény, valamint a gyökeresi turistaszobor átvétele (a BTE adománya, Sződy Szilárd munkája). 1927. október elején az ország 36 turistaegyesületének képviselői lelkesen méltatták az ME-ben folyó munkát, amikor annak fennállása 40. évfordulóján a Mátrába látogattak. Akkor avatták fel a korábban már említett és bemutatott turistaszobrot. 1929-ben a bokrétaünnep, 1930. június 9-én pedig már a felavatására került sor Mátraházán. Ez a csodálatos „pagoda”-szerű épület az egyik legszebb épülete lett a Mátrának. Erről kapta a nevét Mátraháza. Később az épület a Sportszálló nevet kapta. Az épület a Mátra Osztály – később MTE Mátra Egyelete – tulajdona volt. Ez így is volt a szálló második világháborút követő államosításáig . 1930-ban Pásztor József tanár szekesztésében ismét megjelent a Mátra utikaluz. Építtették az utakat, foglalták a forrásokat, túrákat vezettek, toborozták a híveket, szépítették a Mátra minden részét, hogy a turisták, az üdülők, a Mátra szerelmesei télen, nyáron jól érezzék magukat. A Mátra Egyletnek oroszlánrésze volt abban, hogy ennek a hegységnek az arculata megváltozott. Sokat jelentett a téli Mátra kihasználhatóságának megteremtése. Ekkor épült ki a Mátra, mint síparadicsom, a síugrósáncával, lesiklópályával. Az ME szakosztályai közül a síszakosztály az 1930-as években már nemzetközi versenyeket is szervezett a mátraházi és parádi lesiklópályákon. Közben megépültek az üdülőtelepekké kifejlődött településeket összekötő műutak is. Parád, Mátraháza térségében egyre több nyaraló épült, további fellendülést biztosítva.

A MO bővítette szomszédkapcsolatait. 1932. június 12-én segített a mátrai Vándor-forrás foglalásában, amelyet az MTE Salgótarjáni Osztálya, Zagyvapálfalvi Osztálya, Pásztói Osztálya, valamint a Hatvani Osztály ünnepélyesen rendezett. 1931. január 4-én, a mátrai síviadal nyitásaként dr. Puky felavatta a síugrósánc rövidebb szakaszát. A téli sportok feltételei tovább javultak, mert 1934. január 18-án megrendezték a magyar ugróbajnokságot és lesiklóversenyt, február 2–4. között a nemzetközi összetett síbajnokságot, 14–16. között a hadseregsíversenyt, 25-én a „Kékes-kupáért” lesikló csapatversenyt a Kékes és Mátraháza között épített lesiklópályán. A Kékes csoport a „szürkék” baráti társaságából alakult 1935-ben a már néhány éve zajló közös programot követően.. A fellendülést hirtelen megtorpanás követte. A tervek tervek maradtak, a gondolatok kihunytak – következett a II. világháború.

Bükk – Eger
Az 1887-es évben Gyöngyösön már népes tábora volt a Magyar Kárpát Egyesület Mátra Osztályának. A Magyar Kárpát Egyesület Budapesti Osztályának kiküldött jei a Bükkben, Egerben propagandamunkát fejtettek ki. Ledniczky Ipoly ciszter tanár és Zalár József előadásokat tartottak a turizmusról. Ennek eredménye képpen 1891. július 6-án (140 taggal) megalakult a Magyar Kárpát Egyesület „Egri Bükk Osztálya” (EBO) Egerben, mégpedig régészeti-történeti, földtani-természetrajzi, nemzetgazdasági és egészségügyi szakosztályokkal.

Elnöke lett dr. Kállay Zoltán főispán. Ügyvezető alelnöknek: dr. Pásztor Bertalant választot ták meg . Alapító tagok: Kandra Kabos, Maczky Valér, dr. Bartalos Gyula, Grónai Sándor, Zalár József, Ledniczky Ipoly, Kovács Kálmán, dr. Grósz Kálmán, Ringelhann Imre. Céljai között nemcsak a szorosan vett természetjárás, hanem egyáltalán a Bükk felfedezése és feltárása foglalt el jelentős helyet: talajviszonyok, ásványi kincsek felkutatása és az idegenforgalom, a turizmus megalapozása. Működési tervükben első helyen szerepelt a turizmus és az idegenforgalmi élet élénkítése, működési területe elsősorban az Eged – Vár-hegy. Működési, kutatási területük kerete: Nagy-Eged, Vár-hegy, Bogács, Cserépfalu, Hór-völgy, Zsérc, Dédes, Bán-völgye, Sajó-völgye, Pétervására, Sirok, Tarna-völgye, egészen a Tiszáig . Első kirándulásukat 1891. október 20-án tartották Tiba – Nagy-Eged – Felsőtárkány – Vár-hegy útvonalon. Az EBO szervezte a térség turistaéletét, utakat nyitott a Bükkben, menedékházakat, kilátókat emelt, kiránduló csoportokat vezetett. A helybeli és a máshonnan ide látogató turisták sokat tettek a XIX–XX. század fordulóján a vendégforgalomért, idegenforgalomért.

Egy gondolat erejéig meg kell említeni, hogy a Bükk Borsod megyét is érinti. A borsodiak szintén az elsők között 1892-ben hozták létre első egyesületüket, ami 1984. 06. 17-től Borsodi Bükk Egylet néven indult sikeres útjára. Az Egri Híradó egyik 1894. évi számában riportot olvashatunk az egri turisták felsőtákányi kirándulásáról. A túrát Nagy-Egeden keresztül vezették és a tárkányi ligetben, a tó partján, tábori konyhát állítottak fel. Egerből kocsik is vittek kirándulókat, akik a hegymászástól még húzódzkodtak. A lelkes közönség elfogadta azt a tervet, hogy Felsőtárkányból kifejlesszék a bükki „Mátrafüredet.” Ez a terv csak terv maradt. Megvalósult viszont néhány év múlva, az egriek és miskolciak közös munkájának eredményeképpen az első piros útjelzés Miskolctól Egerig. Ez a piros jelzés a Vár-hegyen és a Nagy-Egeden át vezetett. Két évvel a millenniumi ünnepségek után pedig már elkészült a Nagy-Egedre vezető szerpentinút is, amelyet dr. Preszler Miklós állami mérnök tűzött ki. Az út mentén, akárcsak a várhegyi út mentén is, pihenőpadokat helyeztek el. Eged-tetőn az úgynevezett Remetekertben 1899. június 27-én avatták fel a menedékházat.

Az aktivitást nagyban befolyásolta az ügyvezető elnök változása: 1898-ban dr. Philippi Ödön törvényszéki bírót választották meg. A századfordulón még élénk volt az élet az MKE egri osztályában. Túrákat vezettek a Baktai-tóhoz, a Tiba-kúthoz (amelynek foglalása 1902-ben meg is történt), a Vár-hegyre és Felsőtárkány környékére, régészeti céllal. (Akkor még volt tere az amatőr régészetnek is.) 1908-ban az Egri Bükk Osztály kilépett a Magyar Kárpát Egyesületből, és önálló Egri Turista Egye sület, majd 1909-ben, Egri Bükk Egyesület lett. A nevek azonban önmagukban nem jelentettek semmit; az első világháború előtt már kihunyt belőle az élet. A magyar természetjáró sport évtizedekre összefonódott a munkásmozgalommal; ennek kezdete 1910-re esik, amikor külföldet járt, tapasztalatokat szerzett nyomdászok megalapították a Természetbarátok Turista Egyesületét, népszerű rövidítéssel a TTE-t. Még abban az évben 1910. december 26-án, Gyöngyösön (Babják II.), 1911-ben Miskolcon és Ismét megélénkült a természetjáró-élet. Emlékezetes esemény volt a TTE vándorgyűlés Lillafüreden. Felszabadultan vezették a túrákat az 1918–19-es forradalmak alatt, amikor az elzárt magánterületekre is beléphettek. A Tanácsköztársaság bukása után egy időre meglehetősen polgári színezetet kapott a TTE, csak később, a 20-as évek közepétől indul meg ismét a munkások tömeges beáramlása. Akkor azonban már külföldi utakat járó csoportjuk is alakult, Fazekas János nyomdász vezetésével . A város vezetői is felfigyeltek az idegenforgalom fejlesztő lehetőségeire; 1914-ben (Jankovics Dezső javaslatára) megvették az érsekségtől a fürdőt, és hozzáfogtak Egert fürdővárossá fejleszteni. Igen rövid életű volt a kezdeményezés. 1918. 09. 15-én bezárt a strand, a Bükk turistaútjaira október 1-jétől a Magyar Királyi Katonai Parancsnokság átjárási tilalmat rendelt el. A turisztikai, idegenforgalmi élet a Bükkvidéken megállt. Az 1914–1918 közötti háborús években az ország helyzetét tükrözően a Heves megyei idegenforgalmi, turisztikai élet is megtorpant. Az Egri Osztály ugyanezt közölte az egri (idegenforgalmi) életről.

1918–1919-ben mind Egerben, mind Gyöngyösön és a Mátrában néhány helybeli látogatta a pihenő- vagy gyógyhelyeket. Az Egri Munkás-, Katona- és Paraszttanács 1919-ben „köztulajdonba” vette az Egri Városfejlesztő Rt. fürdőit és uszodáját, hogy „elsősorban a dolgozó tömegek, a proletárok részére” biztosítsa a föld mélyéről előtörő természeti kincseit, a termálforrások vizét. A gyöngyösi direktórium a mátrai üdülőket nyilvánította „köztulajdonná.” Az 1920-as év korszakos jelentőségű volt az ország történetében és ezzel együtt a bük ki természetjárás történetében egyaránt. A trianoni béke az ország darabokra hullását jelentette, és éppen a hegyvidéki területek váltak le. A Kárpátok peremterületéből csak az Északi-középhegység maradt a határokon belül. Ilyen körülmények között, a természetjárás szempontjából, a Bükk jelentősége meg többszöröződött. A Börzsönynek, a Mátrának, a Bükknek és a Zempléni-hegységnek kellett pótolnia a hoszszú ideig hozzáférhetetlenné vált Tátrát, Fátrát, Érchegységet, Erdélyi-havasokat. Azok a polgári rétegek, amelyeknek anyagi helyzete azelőtt megengedte, hogy távolabbi turistaparadicsomokat; a Tátrát, az Osztrák-Alpokat, Tusnádot stb. látogassanak, most a Mátra és a Bükk iránt kezdtek érdeklődni. Az egriek kiválva a TTE-ből, 1922-ben megalakították a maguk természetjáró szervezetét, a Magyar Turista Egyesület (MTE) Egri Bükk Osztályát . Elnöke lett Isaák Gyula, ügyvezető dr. Szabó Oszkár, főtitkár Mondok Ferenc, titkár Hubay József. Természetesen voltak előzmények, hiszen TTE-n belül már 1912-ben a nyomdászok megalakították csoportjukat, majd csatlakozva hozzájuk munkások, kereskedők, kisiparosok, stb. 1920-ban önálló csoportjuk volt dr. Czekkel Ferenc megyei tiszti főorvos elnökletével. Eleinte nem volt különösebb súrlódás a két természetjáró egyesület között, később azonban a viszony mindinkább elmérgesedett. A TTE ugyanis a természetjárást összekötötte a mozgalmi és politikai munkával; nemcsak egymás között rendeztek marxista szemináriumokat a hegyekben, hanem agitációs tevékenységet fejtettek ki a mészégetők és szénégetők között is 1923 szeptemberétől jelentős érdeklődéstől kísérve negyedévenként „Túrázz velünk” címmel ismeretterjesztő előadásokat rendeztek.

1928-ban megkezdték a Bánkúti th. építését, melyet több alkalommal bővítettek. Tekintettel arra hogy a ház Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye határán van, a ház gondozása hol a hevesi, hol a borsodi természetjárókra jutott.

Ebben az időben, a húszas és a harmincas években volt a bükki (és az országos) természetjárás vezéralakja Kolacskovszky Lajos. Mint a TTE egri osztályának egyik vezetője, 1928. május 1-jén tömeges túrát rendezett a Berva-völgybe, és itt 200 főnyi hallgatóság előtt több mint egy óra hosszat beszélt lebilincselően a természet és a társadalom összefüggéseiről. A május 1-jei kirándulásnak a csendőrség vetett véget .

Ez a május elseje fordulópont volt az egri TTE életében; a vezetőség polgári tagjai elhagyták az egyesületet, helyüket szervezett munkások vették át; Fazekas János és Dancza János irányította a szervezetet . A csoport létszáma ekkor 80–100 fő körül mozgott. 1926-tól a szakszervezeti élet megerősödésével, szinte valamennyi munkáscsoportnak (leggyorsabban a nyomdászok 1912ben) megalakult a maga helyi természetjáró csoportja. Telket vettek a Tiba-kút közelében, és itt társadalmi munkában, ahogy ma mondjuk, védkunyhót építettek 1929-ben. Ugyancsak „munkatúrákon” vettek részt a Vár-hegyen, a várkúti turistaház és a kilátótorony építésében segédkeztek.

Az egri idegenforgalom eredményeinek elismeréseként az Országos Idegenforgalmi Tanács Egerben rendezte meg vándorgyűlését. Eger és környéke kirándulóinak program- összeállításában sokat tett az 1922. május 14-én újjáalakult MTE EBO is. Az Egri Bükk Osztály 1925. augusztus 13-i ülésén őrgróf Pallavicini A. Károly a feketesári mérnöki barakképületét az osztálynak ajándékozta. Az egri érsek a peskői vadászházat kitatarozva a MTE tagjainak használatra átengedi. Ugyancsak az érsek Vár-hegyen területet jelölt ki menedékház építésére. Az ehhez szükséges kőanyagot ingyen, a mészanyagot mérsékelt áron az osztálynak biztosította. Faanyagot az Egri Hordó és Faáru gyár, a tetőfedő anyagot az Építőipari Rt. adományozta.

A már meglévő menedékházat Gallasy István földbirtokos hozatta rendbe. Így kezdődött, hogy 1925-ben a Vár-hegy csúcs alatt menedékházat és kis kápolnát építettek, melynek 1926. június 20-án volt az avatása. Nevét az akkori elnökről kisdobronyi Isaák Gyuláról kapta. A szentmisével, megemlékezéssel összekötött avatást egri Nagy János tartotta. A munka fő támogatója Sümeghy Béla főtitkár és társai Hubay József, Schmidt János voltak. Majd a Vár-hegyen 1929-ben kilátót (Szmrecsányi-kilátó, 12–15 méter lehetett) épített.

A Vár-hegyen az ezt követő években jelentős fejlesztések zajlottak. A MTE Egri Bükk Osztálya szervezésében 1928. július 8-án avatták fel a Várkúti-forrást (510 m magasan).

Miután az EIH biztos alapokra helyezte a város fellendülő idegenforgalmi jövőjét, a környék és az egri Bükk turizmusának fejlesztéséhez kezdett az EBO bevonásával. Első állomásaként 1934. július 16-án, a Vár-hegyen felavatták az (átalakított) Isaák Gyula menedékházat (3 szobával, 60 fős szálláslehetőséggel), az itteni turistaélet fellegvárát. 1930-ban pedig a bélapátfalvi Telekessyházat. (1930. június 22-én az Egri Papnevelő Intézet bélapátfalvai fenyves erdejében lévő vadászpavilonját engedte át 30 évi díjmentes használatra, így alakították ki a Telekessy menedékházat. A ház előtti utat „dr. Ivanovich Emil sétánynak keresztelték. Az átépítést támogató kanonokról.)

A 30-as években épült a jubileumi Bánkúti menedékház, a Mátraháza, Telekessy, Sátorhegyi, Mogyorósbányai turistaház. Az EBO és a polgármesteri hivatal összefogásával, az idegenforgalom, a vendégjárás fellendítése érdekében.

1932-ben Egerben tartotta az MTE soron következő vándorgyűlését szeptember 4-én a Bükki Osztály megalakulása 10. évfordulója alkalmából. A harmincas években a Bükki Osztály a tagok számára a kirándulási programokon túl különféle élménybeszámolókat, előadásokat is szervezett . A tagok tájékoztatását országos és helyi szinten is kiadványokkal próbálták elérni. Hazánk különböző részein élő és dolgozó természetjárók folyamatos információval látták el a központot, ahol időszakonként (negyedévente, félévente) tájékoztató kiadványokat jelentettek meg. Ebben az időszakban (a harmincas években) a Turisták Lapja jelent meg folyamatosan. Ez a lap volt az, amelyik a természetjárók rendszeres tájékoztatásán túl, foglalkozott szakmai kérdésekkel is. A TTE barlangkutatói tárták fel 1932-ben, ínségmunka keretében a Suba-lyuk bar langot az ősemberlelettel, 1937-ben pedig a kis-kőháti zsombolyt kutatták. Mindkét munkálatot Dancza János vezette . A második világháború éveiben a TTE-t feloszlatták, vagyonát elkobozták, tagjainak egy részét elhurcolták, mások viszont, kihasználva hegyi tájékozódóképességüket, parti zánok lettek . Majd újabb nagy megtorpanás következett. Hegyeinket pedig már nem csak a túrakalauzok, útikönyvek népszerűsítették. Az 1930-as évek közepén Szabó Zoltán a Cifra nyomorúság című szociográfiai jellegű publicisztikai művében irodalmi ihletettséggel festi meg Palócföld, Mátra erdő tájképét. Hamvas Béla a Bükkről ír ugyanígy. „A Bükk csodálatos! Minél többet nézem, annál több arcát ismerem meg, minél mélyebbre hatolok titkainak kutatásába, annál több újabb rejtélyt állít elém.” Jakucs László vélekedett így a Bükkről.

A korábbi lelkes munka azt eredményezte, hogy a Bükkben is jelentős szálláshelyszám állt a tagság rendelkezésére. Ezt a lehetőséget a tagság lelkes munkája eredményezte. Hordták az építőanyagot, önzetlen munkával, anyagi hozzájárulással gyarapították értékeiket. A turistacsoportok időnként „megszólították” tagjaikat az adakozásra, a munkára. A kulcsosházakon kívül folyamatosan gyarapodtak a Mátrában és a Bükkben is a turistalétesítmények. Egyre nőtt a foglalt források száma, a pihenő- és kilátóhelyek mennyisége. A lelkes munka egyre szebb eredményeket hozott, de a történelem közbeszólt. 1944. 07. 28-án életbe lépett a MÁV utasforgalmi korlátozása. A természetjárás és a vendégforgalom augusztus hónapban leállt.

A megye természetjárása a II. Világháború után

Újrakezdés, átalakulás, új szervezetek létrejötte az újrakezdés történeti áttekintése. Harc a fennmaradásért.
A II. világháború kezdetétől a túrizmus a Mátrában és a Bükkben is megszűnt. A hegyeket katonai raktárak, légvédelmi tüzérség, lőszerraktárak, lőterek foglalták le. A II. világháború frontja 1944. november 17. és december 27. között zúdult végig megyénkben, amely után szinte minden romokban hevert. Egerben a Nemzeti Bizottság 1944. december 18-án, Gyöngyösön 1945. január 2-án alakult meg, melyek újjáépítő és szervező munkája már a télen észlelhető volt. Azonban akkor a turizmus újjáépítésére még nem is gondolhattak, hiszen a turistautakon is mindenütt a háború nyomai voltak fellelhetők. Elhagyott fegyverek, lőszerek mindenfelé. A turizmus feltételei akkor ugyanis még (utak, közlekedési eszközök) használhatatlanok voltak, a szállóhelyek, turista menedékházak kifosztva üresen tátongtak, a vendéglátást élelmiszerhiány bénította. Az embereket a háború szörnyű emlékei sokkolták, és ha valamilyen csoda folytán kedvük kerekedett volna gyalogolni, nem tehették a szovjet katonai szervek kijárási tilalma miatt. A romok eltakarításával, az újjáépítéssel egyúttal a turizmus alap és tárgyi feltételei is helyreálltak. Hidakat építettek, és járhatóvá tették a közutakat, amely munka a Mátrában és Eger–Bélapátfalva között sokszor elaknásított útszakaszon folyt. Dunántúlon még tartott a háború, amikor február 19-én elindult az első személyvonat Hatvanból Budapestre. Március 10-én Miskolc–Füzesabony és Budapest, június 15-én Gyöngyös és Vámosgyörk között újra megindult a vonatközlekedés, és ezzel együtt a személyszállítás. A Mátravasút a személyszállítást csak 1947. április 16-án kezdte. A MÁVAUT szeptember 1-jén Gyöngyös Galyatető, szeptember 20-án Gyöngyös és Budapest között indította meg autóbuszjáratát. A turizmus újjáépítésében az első lépéseket maguk a turisták tették meg. Decemberben Egerben, januárban pedig Gyöngyösön a Nemzeti Bizottság megbeszélésein került előtérbe a szállodák, panziók, turista menedékházak állagmegóvásának ügye. A bizottság a fosztogatást úgy akarta megakadályozni, hogy a Mátra erdőinek és ásványkincseinek „népi tulajdonba vételéről, jövőjéről” döntött. A gyöngyösi, mátrai üdülőhelyi építményeket, turista létesítményeket köztulajdonná nyilvánította, államosította. 1945 januárjában tárgyalta a Magyar Turista Egyesület a Mátra Egylet képviselőivel, hogy a szovjet katonai egységek tegyék szabaddá az erdei utakat. 1946 augusztus 15-én a forint bevezetése alkalmából tájékozódási versenyt szerveztek. Ezt követően a Magyar Turista Egyesület Mátra Egylete (MTE ME) tagjai hozzáfogtak a mátrai turistajelzések és utak helyreállításához. Kitakarították és bebútorozták a menedékházakat. 1945 május 1-jén öt mátrai menedékház fogadta a háború után újjáéledt természetjárás első fecskéit. Ezt követően politikai okok miatt az újjá- és újjáalakult természetjáró szervezeteket a Mátrában többször is feloszlatták . Előbb az MTE Egri Bükk Egylete (EBE) vagy ahogyan néhány évig nevezték a Természetbarátok Turista Egyesületének Egri Csoportja, majd december 1-jén az ME is újjáalakult. Mindkét egylet az idegenforgalom újraindítását és felvirágoztatását tűzte ki célul a turisztika segítségével .

Az egriek tömegturisztikai kezdeményezése augusztus 14-én a város műemlékeinek megtekintésével, másnap a várállomástól indított bükki kirándulással kiválóan sikerült. 140 fő egri és Eger környéki természetrajongó vett részt a programon . Egerben a gyógyfürdő újraindításáért, a szálláshelyek rendbetételéért harcoltak a természetbarátok. Az idegenforgalmat támogató turisztika lendületének a belügyminiszter 47ben kiadott rendelete vetett véget. A Gyöngyös polgármesterének írott levél feloszlatta az ME-t. Ezzel a gyöngyösi és mátrai turistaélet megszűnt. Azokat, akik tovább is járták a Mátrát, „kispolgári ellenségnek, reakciósoknak” nyilvánították. Ezzel egy időben az idegenforgalom erősödött, a Mátrában és Egerben is. Mindenütt sürgették a múzeumok megnyitását, ösztönözték az idegenforgalom „gyorsítását.” 1945. április 15-i számában az Igazság nevű egri hetilap az üdülni vágyókat csalogatta a jó levegő és a fürdő felemlítésével. A nagy múltú gyógyturizmus mielőbbi indítását sürgették, melyet Milassin Kornél főispáni hivatala is támogatott. Augusztus 14-én az Egri Bükk Egylet megszervezte az első kirándulóutat, amelyen hatvan egri és négy környékbeli község nyolcvan természetrajongója ment a Bükkbe. November 29-én az első kiránduló különvonat is elindulhatott Budapestre. Ezután megkezdődtek a tagtoborzások és a turistalétesítmények helyreállítása. A politikai életben elterjedt a „reakciósok” keresése. A politikai élet „keményedése” eredményeként 1946. 04. 03-án Rajk László belügyminiszter feloszlatta a MTE szervezetét, így az EBE és a TTE ECS is osztozott sorsában. Az egriek és a gyöngyösiek júniusban értesültek a feloszlató döntésről, amelynek ellenére is tovább tevékenykedtek. A háború előtt felavatott turistaszobor és a mellette álló ház a második világháborút követően tűnt el, amikor Gerő Ernő sürgető levelére 1948 februárjában a Gyöngyösi Természetbarát Egyesületet feloszlatták, majd a felbérelt Ifjú Gárdák a szobrot ledöntötték, és a házromokat szétdúlták. A gyöngyösi egylet elnöksége a forint bevezetésének tiszteletére 1946 augusztus 15-én „a Mátra turista értékeiért!” jelszóval területi tájékozódási versenyt rendezett a Mátrában. Október 8-án pedig elkészítette a mátrai turisztika fejlesztésének és idegenforgalmi hasznának lehetőségei című 4 éves tervezetét, amelynek beterjesztett példányára dr. Barna Sándor polgármester ráírta jóváhagyását. Az egriek hasonló elképzelését dr. Korompai János vármegyei főjegyző fogadta el. Mindez nem oszlatta el a két egylet létének bizonytalanságát . A Mátra Egylet harcot vívott létéért, ami 1946-tól 1949. május elsejéig tartott. Ekkor bejelentették a Gyöngyösi Munkás Turista Egyesület (GYMTE) megalapítását (62 fővel) Fülöp Tibornak, a város új polgármesterének. Fülöp úgy legalizálta az új egyesületet, hogy még abban a hónapban Gyöngyös Megyei Város Idegenforgalmi Hivatala Csoportjának nyilvánította. Csatlakoztak a GYMTE-hez Hatvan (12 fő) és Pásztó (19 fő) természetjárói is, így a csoport létszáma szeptember 1-jén már 120 tagra bővült. Az egyesület 1949/1950 telén mégis feloszlott. Tagjaira rásütötték azt a „megalázó bélyeget”, hogy kispolgárokkal szimpatizálnak, és munkásegyesület létükre reakciósokká válhatnak. Végül is a GYMTE-t az 1950-ben megalakult városi tanács szüntette meg. Az egriek szintén szívós munkával tartották életben a turistaságot. Kihasználták a feloszlatásuk után életre kelt természetbarát mozgalom lehetőségeit. A TTE tovább is megtartotta ingatlanait. Még áprilisban rendbe hozták a várkúti menedékházat, és vendégfogadásra alkalmassá tették. Az SZDP védnökségével természetjáró programot indítottak. 1947. június 8-án a felsőtárkányi tóhoz, június 14-én Apostol Bálint vezetésével a Tibai menedékházhoz, Dancza János vezetésével Várkúthoz túráztak. Apostol Bálint három másik társával a TTE ház lelkes gondozója volt (Dancza János, Csillag Ferenc, Fazekas László). Szeptember 2-val kezdődően Budapesten Természetbarát Hét volt. A hét rendezvényeire Heves megyéből az egri Dancza Jánost és Kolacskovszky Lajost is meghívták. Dancza a nyitó napon beszámolt az újjáéledt egyesületi életről, és ismertette az egri természetjárók tervét. Kolacskovszky szeptember 3-án a néprajz és a turistaság összefüggéseiről, valamint a TTE egri csoportjának tevékenységéről tartott előadást. 1948. augusztus 7-én, Budapesten megalakult a Magyar Természetbarát Szövetség (MTSZ), amelybe beolvasztották a TTE-t. Danczáék a TTE és az MTSZ együttműködését látva a Rajk-féle, a turista egyesületeket feloszlató rendelet visszavonásában reménykedtek, de sem az EBE, sem az ECS nem kapta vissza működési engedélyét. Ezért dacolva a megbélyegző elmarasztalásokkal, Egri Természetbarát Bizottság névvel vitték tovább a turisztika ügyét. Csatlakoztak az MTSZ minden Heves és Borsod megyei természetjáró rendezvényéhez. A gyöngyösiekhez mérten őket nem zaklatták, ám az 1950-ben szervezett városi tanács az ő nyugodt tevékenységüket is hosszú évekre megakasztotta. A Heves megyei természetjárás 1944/1945–1950 közötti idejét a sorozatos újraindulás és kudarc ellenére méltán tartjuk turizmusunk háború utáni hőskorának. Közreműködői a mostoha politikai körülmények dacára eredménnyel küzdöttek a természetjárás tömegmozgalommá emeléséért. Az 1950-es években a Bükk-vidék propagálásában a Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat, valamint az IBUSZ irodák „Ismerd meg hazádat” nevű országos akciójával tett legtöbbet.

A Mátrában az 50-es években tiltották az erdei ösvények, utak használatát, mert Recsk határában a Pipis-hegyen kényszermunkatábort létesített az állam. Az áldatlan helyzeten némileg enyhített hogy 1951/52-ben az országos hatókörű Turistaházakat Kezelő Vállalat hozzálátott a menedékházak újjáépítéséhez.

Parádon pedig 1952-ben két egyemeletes menedékházat épített. 1953-ban az Északkelet-Mátra turistaútjai kivételével minden út megnyílt a kirándulók előtt. Lassan újraéledt a természetjárás. 1948 nyarán a cserkészek jubíleumi nagytábora már közös volt az úttörőkével. Ezt követően országosan megszűnt a cserkészet. Ez a táborozás volt a cserkészet hattyúdala. Az úttörők részéről azonban ez volt a Csillebércet avató nagytábor. Az avató beszédet Rajk László belügyminiszter mondta, de a kapuban sorfal fogadta az ünnepségen megjelenő Rákosi Mátyást is . Egerben a cserkészettel párhuzamosan megszűnt a Katolikus Legényegylet, és a Kolping is. A helyükbe lépő SZIT nem töltötte be a korábbiak szerepét, hiszen tevékenysége sem a természettel, sem a vallással nem volt kapcsolatos. Leginkább a politikáról szólt.

A cserkészetből és a Legényegyletből kiszorult fiatalok jó része megtalálta a helyét az újonnan fellendülő, megújuló természetjárásban. Szerencséje az egri természetjárásnak hogy a megújulás élére egy igen agilis, tettrekész, a 30-as éveit taposó természetjáró állt, aki mellékesen a síelést is magas fokon művelte. Ez a személy: Vida Gyula volt. A megújulásban több társa is akadt, akik jelentős segítséget adtak neki: Zbiskó Ernő (volt cserkésztiszt), dr. Kertay Sándor, Martus Ferenc. De több házaspár is hozzájárult a fejlesztéshez: Reskovits, Apostol, Szepessy, Rozgonyi, Tompos és Zsivora házaspárok, többnyire gyermekeikkel együtt. Az akkoriban gyakori családias rendezvények rendszeres résztvevői. (Piknikezés a szabadban). A természetjárás gyors fejlődésére utal, hogy már 1950 nyarán több napos túrát szerveztek a Dunántúlra. Voltak Pécsett, jártak a Balatonnál ahol megnézték a bazaltorgonákat, de hajókáztak is.

1950 december 16-17-én kétnapos túra keretében Aggtelekre látogattak Dancza János meghívására, aki akkor ott igazgató volt. Az út nagyon hosszú volt a teherautók lócáin a ponyvák alatt a decemberi hidegben, de megérte. Dancza János – régi túratársuk – szívélyes fogadtatásról gondoskodott és ingyenes belépést biztosított a kirándulóknak.

Vida Gyula szakosztály-vezetői tisztségét megtartva 1951 januárjától a Bánkuti turistaház gondnoka lett. 1961-ben költözött vissza Egerbe, a gondnoki teendőket pedig Rákóczi Ferenc vette át Bánkúton, aki Szentlélekről költözött át oda. Bánkúton a kocsis és mindenes Petőfi Sándor volt. 1950 május 21-én volt az Egri TTE első terepversenye. Ez újdonság erejével hatott minden résztvevőre. Egerben még nem volt ilyen. A verseny útvonala: Szarvaskő – Margit-forrás – Guba-kút - Homonna-tető – Telekessy túristaház. (A rendezvény jelvénye a színes képek között Franczia István jelvényei között található a felső sorban.) 1950. október 29. az EGRI TTE első országos terepversenye. Útvonala: Bélapátfalva – Katonasírok – Küllő-hegy – Peskő – Őrkő – Messzelátó – Bélkő – Telekessy th. 1950 végével a TTE országosan is megszűnik. 1951-től a természetjárás szakszervezeti és vállalati szervezeteiben élt tovább a túrázás. Egerben 1951-ben az Egri ÁVESZ Természetbarát és Sí Sportnak Osztálya fogadta be a túristákat. (A TTE teljes létszámát átvette.) Vida Gyula az AVESZ keretein belül is megmaradt a szakosztály vezetőjének. 1951 tavaszán (március 18, április 22 és május 26-27 dátumokkal) hármas háziverseny lebonyolítására került sor. Cél a gyakorlatszerzés és a versenyek népszerűsítése volt. 1951 június 3, a VOTT első találkozója volt. (az egri ÁVESZ élüzem lett) A verseny útvonala: Telekessy th.- Bélkő – Zöldrét – Őrkő – Peskő – Disznóskút – Telekessy th. Egerben a Vörös Meteor, Gyöngyösön Orvos Egészségügyi SE turistacsoport látott tagszervezéshez. Mindkét szervezet még napjainkban is él vagy eredeti néven, vagy sok-sok átalakuláson, módosuláson és néven keresztül, de megőrizve az elődök emlékeit. Ismerjék meg történetüket.

A Mátra Klub 1953-ban alakult újjá

Az egyesület igényes, színvonalas munkát végez még napjainkban is. Jelentős eredménye volt az éveken keresztül szervezett Mátra Kupa versenysorozat és más versenyek színvonalas megrendezése. Tagjai nagyszerű eredményeket értek el hazánkban és külföldön is a különféle természetjáró versenyeken.

A Bükkben a Vörös Meteor bontogatta szárnyait

1950-ben még a TTE létezett, de az év végére megszünt. 1951-ben az AVESZ-nél alakult természetjáró egyesület vette át a turistákat. A meteorosok nagy családja is az 1950-es években alakult meg. Egerben is létrejött egy természetjáró szakosztálya 1952-ben. 1960. május 11-én alakult meg a Vörös Meteor Természetbarát Egyesület Egri 63. Osztály néven önnálló egyesületté. 1963. 02. 25-én az egyesület önállóvá vált. A Heves megyei Sport Tanács határozatával, a Vörös Meteor Természetbarát Egyesület Egri 63. Osztályát Bükki Vörös Meteor Sportkörré alakította. A Vörös Me teor nem elégedett meg azzal, hogy Egerben csak egy intézménynél legyen természetjáró osztálya. A KPVDSZ Heves megyei Bizottsága támogatásával 1960 őszén szerveződött a Vörös Meteor Természetbarát Egyesület Heves Megyei Bizottsága . A bizottság titkári teendőit Marisch Emil látta el. Ez a bi zottság az egri 63. osztályra építve a KPVDSZ intézményi és vállalati alapszervezeti segítségével 1961 . évben további négy Vörös Meteor Természetbarát Osztály alakítását végezte. 1961. december 31-én már öt „meteoros” osztály volt: (Egri 63. osztály, OTP Heves megyei oszt, Egri Állami Áruház oszt, MNB Heves Megyei oszt, MNB Hevesi Fiókja) Az öt osztályban 192 természetjáró tag járta szervezetten a Mátra és Bükk hegység gyönyörű tájait. A bizottság további szervező munkájával 19ó2-ben további három osztály megalakítását könyvelte. (MNB hatvani fiókjánál a 139. osztályt, az egri Tüzép-nél a l44. osztályt és a gyöngyösi pénzintézetek KPVDSZ a 149. osztályt) 1962-ben a 226 „meteoros” munkájának számszerűsített eredménye: 46 természetjáró, országjáró túra, ame lyen 407 fő (tag és vendég) vett részt. A sporttevékenység szervezettségét szabályozta az MTSZ VII/1962. számú határozata. E határozat szerint a Vörös Meteor Természetbarát Egyesület kötelékében működő Heves megyei nyolc természetbarát osztály, valamint a Vörös Meteor Természetbarát Egyesület Heves megyei Bizottsága 1962. december 31-ével megszűnt. A határozat célja volt, hogy a központosítást, annak hátrányait megszüntetve területi jelleggel működjenek a sportegyesületek. Át kellett szervezni az egri 63. osztályt. Erre alkalom volt az 1962. évi záró taggyűlés, ahol a határozat ismertetésre került.

1963. január 18-án átalakult alakuló taggyűléssé, és megalakult a Bükki Vörös Meteor Sportkör Eger székhellyel és három (természetjáró, sakk és sí) szakosztállyal. Az alaku ló közgyűlés egyhangúan megválasztotta a vezetőséget: elnök Mazán Sándor, főtitkár: Marisch Emil. A megalakult Bükki Vörös Meteor Sportkör további működését, fejlődését a KPVDSZ Országos Elnöksége sportosztálya az évente nyújtott anyagi támogatásával biztosította . Cél kitűzésekben szerepelt a Várkúti kulcsosház, a szakosztály felszerelésének beszerzése . A szakszervezeti eredményes közreműködés, hatékony erkölcsi-anyagi támogatás, a még szorosabb kapcsolat megte remtése újabb átszervezést tett indokolttá. Az 1975. évi közgyűlésen, amit 1976. február 13-án tartottak, a sportkör sportegyesületté alakult át és felvette nevébe a KPVDSZ megjelölést. Innentől az egyesület neve: KPVDSZ Bükki Vörös Meteor Sportegyesület. Eger székhellyel, természetjáró és sí szakosztállyal. Elnök Bíró József, főtitkár Marisch Emil, Simon Sándor sí-szakosztályvezető. A megemlített személyek hosszú éveken át vezették és tették sikeressé az egyesületet. Az 1989-es országos változások miatt, miután a szakszervezetek többsége is átalakult, több megszűnt, az egyesület nevéből is törlésre került a KPVDSZ. Az egyesület sokáig nagy sikerrel rendezte a városi síbajnokságokat a síháznál. Eger Városismereti versenyeket a Bükki VM 1964 – 1973-ig rendezte. Jelentős sikerekkel rendezték Egerben és környékén a Vörös Meteor Országos Találkozókat, és a szakosztályvezetők országos találkozóját. A máshol szervezett versenyeken pedig igen szép eredményeket értek el.

A megyei természetjárásnak szolgálatában a Heves Megyei Természetbarát Szövetség

A Heves Megyei Természetbarát Szövetség 1958 óta működik szakszövetségként, a Heves Megyei Sportszövetségek Egyesületének tagjaként. A megyében lévő természetbarát tagegyesületek, természetjáró szakosztályok tevékenységét fogja össze. Segíti egyesületeink, szakosztályaink pályázati törekvéseit, hogy programjuk megvalósításához anyagi fedezetet szerezzenek. Feladatai között szerepel a turistaútvonalak festése, felújítása, karbantartása, jelzett útvonalakra útirányjelző táblák szerelése a könnyebb tájékozódás érdekében. Képviseltetik magukat a szakmai találkozókon, rendeznek találkozókat, versenyeket, emléktúrákat, teljesítménytúrákat, a szakosztályok bevonásával. Túravezetői tanfolyamokat szervez, gyalogos, kerékpáros és vízi túravezetésre. A Heves Megyei Bíróság PK /0. 058/1998./4. Sz. 1999. január 26-án kelt végzése alapján elrendelte a Heves Megyei Természetbarát Szövetség közhasznú, társadalmi szervezetként való nyilvántartásba vételét. A szövetség 1998-tól közhasznú civil szervezet.